Wicca ünnepek
2005.01.10. 20:12
Lughnasadh* vagy Lammas
A kelta év utolsó negyedének kezdetét jelzi. A három aratóünnep közül az elsõ. (A másik kettõ: Mabon és Samhain.). A most kezdõdõ ciklus vége az, amikor behajtják a nyájat a mezõkrõl.
Nehéz ráhangolódni, de a nyár végét és az õsz kezdetét jelzi. Persze, az augusztusi nap még forrón süt, ám a nappalok már észrevehetõen rövidebbek, az éjszakák hûvösebbek, a nappali árnyékok hosszabbak - az õsz már a kerte k alatt lopakodik.
A görög mitológiában Démétér, a gabonaistennõ ilyenkor kezdi el kétségbeesetten keresni leányát, Perszephonét, akit Hádész rabolt el az alvilágba fondorlatos módon.
A keltalakta vidékeken ilyenkor érett be a termés, ekkor kezdték el a gabonát learatni, a termést betakarítani.
Az ünnep a nyári napforduló utáni 40. napra esik, hagyományosan augusztus 1. (ill. a kelta szokásoknak megfelelõen: július 31. napnyugtával kezdõdik az ünnep). A nap legfõbb istensége Lugh.
A hagyomány úgy tartja, e nap Lugh halálának ünnepe (ne felejtsük el: a kelta világkép szerint a halál egyben újjászületés is, tehát a temetési szertartás gyász- és örömünnep is egyben.) Valójában azonban nevelõanyja, Taillte halálának megemlékezésére rendelte el a napisten. Taillte vagy Tailtiu a Fir Bolg nép királyának, Mag Mórnak a leánya, késõbb a nép királynõje volt, és Tuatha De Dannan népének köszönhette halálát, akik legyõzték népét, õt pedig arra kényszerítették, hogy irtsa ki nekik a bregi erdõt, hogy ott vethessenek. A királynénak ez túl nehéz feladat volt, gyönge teste nem bírta és belehalt. A legenda szerint egy nagy domb alatt égették el holttestét, a dombot elnevezték róla és itt tartották Írországban az elsõ Lughnasadh-ünnepet. (Tailtean - Telltown, Meath tartomány - alig 15 mérföldnyire Tarától, a Nagy Király székhelyétõl) A fesztivál ürügyén törzsi találkozókat tartottak, sokan összegyûltek, cserekereskedelmet folyattak, lóversenyeket, atlétikai versenyeket, különbözõ játékokat és mesterségbeli versenyeket és szertartásokat rendeztek,
valamint nagy lakomát tartottak a nyári aratás elsõ terméseibõl. Az ünnep eredetileg tizenöt napon át tartott. Az utolsót 1169. augusztus elsején tartották, az utolsó Nagy Király, Ruraigh Ó Conchobar uralkodása i dején.
Ezért az írek ma is Taillte-játékok néven tartják az ünnephez kötõdõ szertartásokat. A játékok egyik eleme a Taillte-menyegzõ: az ifjú jegyespár jelképes házasságot
Ezért az írek ma is Taillte-játékok néven tartják az ünnephez kötõdõ szertartásokat. A játékok egyik eleme a Taillte-menyegzõ: az ifjú jegyespár jelképes házasságot kötött, - egy lyukas kövön át fogták meg egymás kezét - ami vagy "egy évig és egy napig", vagy a következõ Lammasig tartott. Ekkor eldönthették, hogy folytatják a kapcsolatot, vagy - õsi kelta szokás szerint - ugyanazon a helyszínen háttal állnak egymásnak és eltávolodnak, vagy másképp: egyszer megkerülik egymást, így vetve véget a jelképes Taillte-házasságnak. Ezek a próbaházasságok egészen a XV. századig érvényben voltak.
Más brit hagyományok augusztus 6.-ra teszik az ünnepnapot, asztrológiai megfontolásból: e nap régi idõk óta "erõpont" a zodiákuson, az Oroszlán szimbólumával.
Az ünnep a középkorban a Lammas (Loaf-mass) nevet kapta, ennek jelentése: cipó-mise, és a keresztény kenyérszentelés szertartására utal, amikor az elsõ aratásból sütött cipókat hagyományosan megszentelték. Szokás volt e napon vásárokat is t artani, amik leginkább a társkeresés, kapcsolatteremtés célját szolgálták.
Mabon/Õszi napforduló
Szeptember 21. Az aratás, betakarítás befejezõdött. A nap és az éj egyforma hosszú. Az Istenség készülõdik már, hogy elhagyja fizikai testét, hogy megújulhasson és majd újjászülethessen az Istennõtõl. A természet hanyatlóban, a télre készülõdik, a visszavonulás, pihenés, nyugalom ideje lesz. A Nap bágyadtabb, de még fényes, van ereje. Hálaadás és meditáció ideje ez. A nyáron gyûjtött folyami, folyóparti kavi csok most tölthetõk fel mágikus erõvel, különféle praktikákhoz.
- Ételek: gabonafélék, kenyérfélék, sütemények, bab, dió, mogyoró, zöldségek, almafélék, almabor, répa, hagyma, burgonya, gránátalma, szõlõ - mindaz, amiket ezidõtájt takarítanak be.
- Füstölõk: benzoin, mirrha, zsálya
- Gyertyák: barna, zöld, narancsszínû, sárga
- Drágakövek: karneol, lapis lazuli, zafír, sárga achát.
Mabon-szertartás:
Sétáljunk a természetben, erdõben. Szedjünk magokat, hüvelyeseket, bogyókat, száraz növényeket, terméseket. Ezekkel részben díszíthetjük otthonunkat, részben pedig eltehetjük késõbbi varázspraktikáinkhoz. -----------------------------------------------------------------------------
Az oltáron elhelyezett szimbólumok: Pentagramma vagy pentákulum a Föld és a földies tulajdonságok szimbóluma: stabilitás, testi egészség, anyag, gyakorlati dolgok. Helyettesítheti egy tál só vagy föld. - Végzetes és sajnos gyakori tévedés a pentagrammát sátánista jelképnek vélni. A wiccának semmi köze a sátánizmushoz , ez már csak azért is agyrém, mert a sátán a kereszténység fogalomkörébe tartozik, a wicca tanai pedig ennél jóval õsibbek. A csúcsával felfelé fordított pentagramma az individuációt jelképezi. Ennek lefelé fordított változatát használják jelképül a sátánisták. A csúcs olyankor lefelé mutat, a sötét erõk felé - ez további magyarázatot nem igényel. Csengõ a Levegõ és légies tulajdonságok szimbóluma: kommunikáció, vitalitás, intellektus, megértés. Gyertya, mécses a Tûz és tüzes tulajdonságok szimbóluma: akarat, transzmutáció, életerõ, hatalom Egy kehely víz a Víz és vizes tulajdonságok szimbóluma: megtisztulás, regeneráció, érzelmek Kvarckristály a Szellem (Spiritus) és tulajdonságainak szimbóluma: befejezés, tökéletesítés, összegzés, egyensúly, megvilágosodás, örökkévalóság
|