Észak és Dél

I.

'Adj földet nékünk, hol nő az olajfa.'

Kiáltott Észak le Délnek.

'Hol fújja a napnak aranyos ajka

A szőlő kék buborékait rajba!'

Kiáltott Észak le Délnek.

'Adj embert onnan, hol borús a róna.'

Kiáltott Északnak Dél fel.

'Küszködő embert, ki esőre, hóra

Edzett s a gondra, mely reá van róva!'

Kiáltott Északnak Dél fel.

II.

'Adj teljesebb tengert és dombot több fénnyel.'

Így szólt le Észak a Délhez.

'Mert jelképek s fényesség fokain lépdel

A művészet, míg az Úr térdéhez ér fel.'

Így szólt le Észak a Délhez.

'Adj buzgó lelkeket hitre s imára.'

Északhoz így szólt a Dél fel.

'Akik a sötétben legalul állva

Mondják az Istenről: Él bizonyára.'

Északhoz így szólt a Dél fel.

III.

'Óh magasabb mennyeket, melyek puhábbak!'

Sóhajtott Észak le Délnek.

'Lobogó virágot s feltörő fákat

És pillét, mely dalokból és tüzekből támadt!'

Sóhajtott Észak le Délnek.

'És mágust, hogy lássa át ezt a világot!'

Sóhajtott Északnak Dél fel.

'Költőnek nyelvét, a keresztség-lángot,

Hogy szólítsa nyelvén a fát s virágot!'

Sóhajtott Északnak Dél fel.

IV.

Ezért a legnagyobb emberét, kincsét

Leküldte Észak a Délre.

Rómába Andersen így jött:'De ismét

Elviszed őt magadnak innét?'

Szólt a Dél Északhoz félve.