Térdelj le a földre. Azután ülj a sarkadra, a tested hajtsd előre oly módon, hogy a fejed a térded érintse. A karod húzd hátra. Magzati pozícióban vagy. Most lazíts, feledkezz meg minden feszültségről. Lélegezz nyugodtan és mélyen. Rövidesen észleled, hogy kicsiny kis mag vagy, amelyet a föld puha kényelme ölel körül. Minden meleg és kellemes. Alszol, nyugodt az álmod. Hirtelen egy ujjad megmozdul. A rügy nem akar tovább mag maradni, növekedni vágyik. Lassan mozgatni kezded a karjaid, és aztán a tested emelkedik és emelkedik, addig, amíg a sarkadon ülsz ismét. Most lassan, nagyon lassan kezdesz felemelkedni, már a talajon térdelsz. Egész idő alatt azt képzelted, hogy mag vagy, amely kicsirázik, és apránként áttöri a földet.

Elérkezett a pillanat, hogy teljesen a felszínre törj. Lassan emelkedsz felfelé, az egyik lábadat a talajra helyezve, aztán a másikat is, küzdve az egyensúlyvesztés ellen, ahogy a rügy küzd, hogy teret nyerjen. Végre talpra állsz. Képzeld el a mezőt körös-körül, a napot, a vizet, a szelet és a madarakat. Egy rügy, amely növekedni kezd. A karod lassan emeld az ég felé. Azután egyre jobban nyújtózol, egyre tovább, mintha el akarnád érni a hatalmas Napot, amely ott ragyog a fejed fölött, amely erőt ad, s amely úgy vonzz magához. A tested kezd elmerevülni, az izmaid megfeszülnek, miközben érzed, hogy nő, nő, növekedik, és hatalmassá válik. A feszültség egyre fokozódik, egészen addig, amíg fájdalmassá, elviselhetetlenné válik. Amikor már nem bírod tovább, kiálts egyet, és nyissd ki a szemed.

Ismételd meg a gyakorlatot hét egymást követő napon, mindig ugyanabban az órában